Utassy József (1941-2010)

 Kósa Csaba - Utassy József halálára

Bővebben...
 
III. Niklai irodalmi Tábor
 Idén harmadik alkalommal rendeztük meg irodalmi táborunkat a niklai Berzsenyi Dániel Általános Iskolával és a Berzsenyi Dániel Emlékmúzeummal közösen.
2010. augusztus 2-7 között irodalombarát középiskolások költöztek az iskola termeibe, s vetették bele magukat az érdekes programokba, a tábori hangulatba.

Bővebben...
 
Határon túli bemutató körúton a Somogy folyóirat
A Magyar Szak és Szépirodalmi Szerzők és Kiadók Reprográfiai Egyesülete támogatásával a Somogy folyóirat 2010-ben több határon túli településen is bemutatkozik.

2010. szeptemberében Délvidéken 3 település fogadja a szerkesztőséget.

szeptember 2-án 19 órakor       Magyarkanizsán az 58. Írótábor programja keretében

szeptember 3-án 10 órakor       Zentán a Városi Könyvtárban

szeptember 4-én 15 órakor       Óbecsén a Művelődési Házban tartjuk programunkat.
 

 
Posztumusz KITÁSZ-díj Király Áginak
 A Kárpát-medencei Irodalmi Társaságok Szövetsége (KITÁSZ) idén Rimaszombatban tartotta XIX. vándorgyűlését a Tompa Mihály Református Gimnázium dísztermében július 29 - augusztus 1. között. A rendezvény ez alkalommal az Irodalmi szomszédolás címet viselte.
 
A vendéglátó intézmény sorsa a felvidéki magyarságét jelképezi. Az Egyesült Protestáns Főgimnázium a várost a művelődés híres központjává tette. Rimaszombatnak már 1462-ben volt iskolája. A 17. századtól van gimnáziuma, ahol filozófiát és teológiát is oktattak. 1945. május 10-én a Szlovák Nemzeti Tanács rendelete bezáratta kapuit. Ezután jött könyvégetés, pusztítás, a gyűjtemények megsemmisítése. 1999-ben megnyithatta kapuit a Tompa Mihály Református Gimnázium. Ez az első ilyen intézmény Szlovákiában 1945 óta.
 
A közel 80 fős hallgatóság Gömörország földrajzáról, történelméről, irodalmáról, hagyományairól és jeles személyiségeiről mindhárom napon kiváló előadók sorát hallgathatta. A vándorgyűlés vendége volt Duray Miklós politikus, Döbrentei Kornél költő, Petrás Mária népdalénekes, Tari István délvidéki költő és Virágh László zeneszerző.
 
2010 évi KITÁSZ-díjat Juhász Judit a Magyar Katolikus Rádió Zrt. vezérigazgató helyettese és posztumusz Király Zoltánné a Berzsenyi Társaság 2002-ben elhunyt titkára, a KITÁSZ alapító tagja kapta.
 
Papp Árpád (1937-2010)
Dr. Papp Árpád tanár, költő, műfordító, az irodalomtudomány kandidátusa 2010. augusztus 10-én elhunyt. A Berzsenyi Társaságnak 1985-ös újjáalakulása óta tagja, huszonkét évig vett részt az elnökség munkájában. 1970-től két évtizeden keresztül szerkesztette a Somogy folyóirat Égtájak rovatát.



Papp Árpád
Még egyszer a költészetről

Vakotás,gyerekkori vásárfia-tükröm
Semmi köze trükkökhöz, tükrözéshez.
Dugdostam,
                   s elejbéd tartom, népem:
Bepárásodik-e?

 

 Kósa Csaba: Papp Árpád tükre

Bővebben...
 
38. évf. 2. szám
 
Takáts Gyula Emlékház
 2010. február 4-én, ünnepélyesen megnyitott a Takáts Gyula Emlékház. Örökös elnökünk Takáts Gyula Kossuth-díjas költő egykori otthonát a következő időpontokban tekinthetik meg.
Nyitva tartás:
kedd: 10-14 óráig
csütörtök: 12-16 óráig,
szombat: 10-14 óráig.

Címe: Kaposvár, Dr. Kovács-Sebestény Gyula u. 9.
 
A belépés díjtalan!
 

További információ: Vaszary Képtár Kaposvár, Fő utca 12. Telefon: 82/314-915. 

Bővebben...
 

SOMOGY folyóirat

Aktuális
Archiv számok

Kulcsszavas kereső

Bejelentkezés






Elfelejtette a jelszavát?
Még nem regisztrálta magát? Regisztráljon most!

Partnerek

Jelenleg 10 vendég olvas minket

Statisztika

Látogatók: 127907